Jönnek, csak jönnek, tömött sorokban,
Térdig járnak gazban sárban, nyomorban.
Nem a kánaánt keresik, csak az életet,
Ha kell átrágják a kerítéseket.

Falat emelni lehet, de nem érdemes,
Ez a világ, akkor is ha nem tökéletes.
Nem zárhatunk ki senkit, mert bezárjuk magunkankat,
A legkisebb rossz ha kobór kutyák hugyozzák le a falat.

Volt már ilyen, pár ezer évvel ezelőtt,
Mikor egy űzött nép keresett új legelőt.
Akkoriban ezt úgy hívták népvándorlás,
Ebből lett a legendás Honfoglalás.

Szállj, szállj sólyom szárnyán,
Ez mára csak átverés, hiú ábránd.
A menkült veszélyes, hiba a rendszerben,
Kiket visszaküldünk szépen rendben.

Nincs rájuk szükség veszélyes fajta,
A haza jövője is elúszhat rajta.
El velük, látens terrorista mind,
Ránk hozzák a bajt, rontást, kínt.

Tökéletes világunk egyetlen mételye,
Sorsukba bele nem nyugvó hordák serege.
Táborba, de inkább folyóba velük,
Úgysem ér sokat sekélyes életük.

Nincsenek terveik, magasztos céljaik,
Elég, ha nem nyomorban tengetik napjaik.
Nem kell a sokszínűség, mit Nekünk István,
Ő sem volt  több, csak egyszerű király.

Nekünk is jó itt, nem megyünk sehova,
Csak az egymillió kint dolgozó ostoba.
Küldjék őket is haza, lehet, hogy veszélyesek,
Ne gondolják ők sem, hogy bárhol leélhetik életüket.