Még tart a hétvége, de fénye lassan megkopik,
A hétfő észrevétlen egyre közelebb lopakodik.
Aki nem figyel a jelekre, még reménykedve állhat,
Hogy előtte a hétvége ékköve, a mennyei vasárnap.
Pedig ez már a vég apró kezdete,
Az előttünk álló hosszú hét eleje.
Hiába hívogat csábítón csalfán,
Átlátok rajta, mint lisztmoly a szitán.
Már rég nem dőlök be neki, bármily csillogó,
Ha elhiszed, a hétfő ezerszer lehangoló.
A péntek este, s a szombat reggel a legjobb barát.
Mely nem vette még magára a hétköznapok sarát.
869. Szomorú vasárnap
2016.03.16. 20:57 neagle
2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csigakoma.blog.hu/api/trackback/id/tr218488290
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ynakras 2016.03.24. 20:12:39
Ebben azért van költészet a legnemesebb értelemben véve. Azt hittem, vidéken sokkal jobb a helyzet. Ott nem annyira különül el a hétvége meg a hétköznap. Az ingermentesség boldog közönye mindent beborít és összemos. Vidéken élni olyan, mint ópiátot szívni és még egészséges is.
csigakoma 2016.04.01. 09:56:11
Amire te gondolsz, az már csak a kis falvakban, és a tanyavilágban létezik. Illetve inkább csak az utóbbiban. A vidéki élet romantikája pedig szerintem nem létezik. A városi (PESTI) ember vidékre vágyik, ha megcsömörlik a gigapolisz zajától, a vidéki pedig menekülne a tyúkszartól. Kevés ember tud azonban életmódot váltani.
