Malacunk volt, mindenkinek másért,
Egyikünk sem sóhajtott mustárért.
Malacsült kedvezménnyel, szívesen ajánlva,
Előre összefutott a nyál a szánkba.

Rövid séta, nyálas tengerparti naplemente,
Utisör, bámészkodás, dokumentált pisilés tengerbe.
Minden adva volt egy pazar vacsorához,
Mégsem fűlt fogunk igazán a vacsorához.

Mehetünk máshová is, biztattuk magunk,
De kötött minket a néninek adott szavunk.
Mi lesz ha megkérdi milyen volt a pecsenye,
A jó ízeknél fontosabb a nyugodt vecsernye.

Hol nincsenek vendégek, kerüld azt a helyet,
Aztán mégis eldobtuk az utolsó mentőövet.
Alámerültünk Eleonóra néni hálójába,
Belevágtunk a Rovigno-i vacsorába.

A többi mára már történelem,
Otthagyta emlékét a négy őselem.
Vagy mégsem, csak szeretném ezt gondolni,
Bár nekem volt szerencsém a sültet nem kóstolni.

Mégis egyik legjobb vacsorám marad,
Akkor is, ha kezemhez zsírfolt nem tapad.
Számban érzem az isztriai este zamatát,
Mit némi pátosszal együtt kóstolt a négy barát.