Van olyan pillanat, mikor csak magad vagy,
Vagy mindig osztoznod kell másodmagaddal?
Testben a lélek, az legalább kettő,
Vajon gondolt erre akkoriban a teremtő?
Az első embert mikor megteremtette,
Örökös osztozkodásra rendelte?
A tudathasadás tulajdonképp természetes állapot,
Szerencsétlen, ki azt hiszi, magányra várhatott.
Test és lélek vagy megfér egymással,
Vagy úgy jár. mint zokni a lyukadással.
A lyuk nőni kezd, a zokni elfogy,
Az oszlás vége két semmivé vált halott.
Ne vágyjon senki a magányra,
Csak ha készen áll a halálra.
Akkor már mindegy, de egyedül akkor sem leszel,
Egyetlen társad onnantól a halotti lepel.
