Ha feszül a kötél, csak szóljon lazítunk,
Pihenünk egyet, mielőtt belehúzunk.
Roppant nehéz mesterség a miénk,
Felelősek vagyunk a páciensekért.
Ha laza a csomó, a fulladás nehézkes,
Ha túl nagyot rántunk, az is veszélyes.
Nincs csúnyább, a kiszakadó nyaknál,
Enélkül is rémisztő a halál.
Dr Döngölő, aranykoszorús ítéletvégrehajtó,
A szakmát, hivatást még szépapám kezdte, mint bakó.
Akkoriban még karóbá húzás és kerékbetörés volt a divat,
Hatásos is volt, ezt mutatja az évszázados tapasztalat.
Egyik ősöm hibázott egy nagyot,
Az emberekben akkoriban mély nyomtt hagyott.
Valami László nevű nemesre háromszor sújtott le pallosa,
Mégis nyakán hordta még fejét az ostoba.
Felállt s valami íratlan jog szerint kegyelmet kért,
De ebben a pillanatban a penge újra torkához ért.
Ősöm karja elgyöngült, nem tudta tartani a kardot,
Ne szépítsük, minden szempontból kudarcot vallott.
Mivel a királynak e malőr kapóra jött,
Mikor senki se látta, markába röhögött.
A történelem könyvekbe a hivatalos verzió került,
A király még hálás is volt legbelül.
Ősöm maradt hát bakó,
Jutalma lett egy formás kis házikó.
Ezután viszont, hogy ne legyen fennakadás,
Divatba jött az akasztás.
Így lettünk a szakma művészei,
Akasztásaink a mesterség remekművei.
Sajnos én már csak elméletben gyakorlom feladatom,
De sebaj, most készülök piacra dobni videójátékom.
