A tudatlanoknak egyszerű csemege,
Valójában gigászok mennyei eledele.
A szükséges plusz, mely az erőt adja,
Miközben hullámokat szeli hősünk kajakja.

Megpihen, de csak mert így szokás,
Aztán evezni kell, nem lehet kifogás,
Útközben nem zavarja semmilyen locsogás.

A Duna titokkal, és kalanddal teli, maga az élet,
A keskeny csónakban ülve szabadon száll a lélek.
Egyetlen hibája a vég, a Fekete tenger,
Mely sajnos nem dacol a végtelennel.

Megérdemelné az Adriát, a Földközit,
Melyek határa az Univerzumhoz közelít,
Hiszen nincs vége, eleje, csak közepe,
A mindenség lehetne méltó terepe.

Így viszont marad a nem méltó vég,
Amúgyis az utazás a legfontosabb tét.
Ami számít, az útközben történik,
A végén mindig azt a filmet nézik.

Ezt a folyamot győzte le hősünk egy kókuszrúddal,
A zúgókon is átkelt az ingatag ladikkal.
Csak neki kell vágni, a többi megy magától,
Egy percre sem alélt el önnön nagyságától.