Hiszek az egy és igaz matériában,
Az anyag örökös körforgásában.
Létezik, tehát van, ez ilyen egyszerű,
Sorsuk, mozgásuk, tervszerű.
Önmaguktól teszik dolguk, törvények szerint,
Az idők kezdete óta, folyvást, s megint.
Honnan tudja az anyag, hogy mi a szabály,
Egy ion vajon sosem szabotál?
De miért? A kérdésfelvetés jogos,
Ész, lélek nélkül ez több, mint titokzatos.
Tudja e a parányi részecske,
Hogy az Univerzum részese.
Nélkülözhetetlen alkotóelem,
Belőlük épül fel a történelem.
Ha nem tudja, honnét a tévedhetetlenség,
A mindig helyesen értelmezett törvény.
Rendezőelv nélkül ez hatalmas szerencse,
Mint villám sújtotta fán a mézédes cseresznye.
Hisszük vagy sem, a rendszer működik,
Egészen addig, míg az ember bele nem ügyködik.
Van e a földi erőnél nagyobb, mi a világot mozgatja,
Az emberiséget a kérdés ősidőktől izgatja.
A választ ki ki megfogalmazhatja meggyőződése szerint,
Egy biztos, az ion - lélekkel, lélek nélkül - teszi a dolgát, s legyint.
